Beugrani a tengerbe nem nehéz, de otthagyni a hullámokat szinte lehetetlen. Ha ezt tudtam volna, nem történik velem semmi aznap éjjel.
  A hold gyémánt fényét bársonyhálóként takarta el az arra haladó fellegfoszlány, éles félhomály borította be a szirtet.
  A sziklák élei, amelyek mellett elhaladtam, végig karcolták a combom és elszakították a ruhám. Nem érdekelt.
  Nem tudtam, mi hajt, mi vezetett el idáig, miért állok a legmagasabb szikla hegyén, miért engedem hogy a szél tépázza a hajam, miért nem vetek véget ennek. Nem tudtam, nem érdekelt.
  A testem lassan elgyengült, erőtlenül, de mégis erőt vonva magam után zuhantam a mélybe. Élveztem.
  Minél közelebb kerültem a tengerhez, a szél egyre élénkebben játszott a hajammal és rongyosra szaggatott ruhámmal, szelíden simogatta arcomat.
  A szemem csukva, a szívem egyre gyorsabb... a vízbe érve minden fordítva. Pupillám kitágult, lecsukódó szemhélyaim felpattantak, szívem lelassult. A jeges vizet egyre megelgebbnek éreztem. Tudtam hogy süllyedek, de mintha felfelé szállnék.
  Minden csendes volt, a víz felszínéről alászűrődő zajok visszhangját, tompított zaját hallottam. Enyhén arrébb lökődtem mikor valami elsuhant mellettem. Felé fordítottam a fejemet: csak halvány fényt láttam.
  Egy pillanatra felötlött bennem a kérdés: meghaltam? Nem nagyon zavart a gondolat.
  Megint egy enyhe löket. Utolsó erőmet összeszedve függőleges helyzetbe löktem magam, szemben álltam társammal.
  Furcsa módon nem találtam félelmetesnek, óriás, hegyes fogai sem zavartak.
  Biztos voltam közeli halálomban, nem féltem kockáztatni.
  Felé nyújtottam a kezemet, ő közelebb úszott. Megérintettem. Éreztem a szíve verését ahogy egyre gyorsul, a víz áramlását testében. Segítségre szorult, ahogy én is. Nem törődtem vele, hogy mi ő, közelebb úsztam hozzá, amennyire az egyre fogyatkozó erőm engedte.
  Megérintettem a másik kezemmel is, majd az arra jövő legapróbb áramlat elszakított tőle. Ennyi. Vége. Minden egyre homályosabb, sötétebb és hidegebb lett, a víz felszínét már rég nem láttam. Mostmár biztos voltam a halálomban.
  A tüdőmben lévő utolsó buborék is kibukott, az agyam lezsibbadt, az utolsó emlékem, az utolsó kép amit láttam, egy nagy, szürke ragadozó, aki dermedten figyeli hogy a zsákmánya a mélybe bukik, örökre...